BioÉletrajz 17 nyelven
Egy tündérmese

1965. november 21-én egy egészen fiatal lány jelenik meg a tévé képernyőjén. Egy esztendő sem kellett ahhoz, hogy a fiatal énekesnő nevét megismerjék Franciaország legeldugottabb helyén is. A világ többi része is követi, és ezúttal túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy tündérmese veszi kezdetét.
A pápák nemes városában, Avignonban született, és átélte, hogy mellette megszületett és felnőtt 13 testvére: Monique, Christiane, Marie-France, Réjane, Régis és Guy (ikrek), Roger, Jean-Pierre, Rémy, Simone, Philippe, Béatrice és végül Vincent. Apjának, a kőfaragó Rogernek nagy álma volt, hogy énekes legyen, merthogy kellemes tenor hanggal áldotta meg a sors. Akkoriban a család egy fabarakkban lakott, amin befolyt az eső, ablakán és ajtaján átfújt a szél. Nyomasztóan szomorú és elkeserítő helyzet!
Mireille 15 éves korában a család ötszobás új lakásba költözik, amiben, micsoda fényűzés, fürdőszoba is volt. Mireille így áradozott: „Ez volt életem legszebb napja, első dolgom volt, hogy megfürödjek. Csodálatos érzés volt...” Madame Mathieu minden reggel a piacra megy, és gondosan kiszámolja, mire futja. Minden fillér számít, és Roger Mathieu csak heti 200 frankot keres, amit apja juttat neki, aki főnöke volt a kis családi vállalkozásnak. Összevissza alig 1800 frank Mathieu-ék havi bevétele, amiből 190 azonnal elmegy a lakbérre. Vannak pillanatok, amikor anyja, Marcelle Mathieu halántékát kínzó fejfájás gyötri, amikor döntenie kell, ruhát vegyen-e az egyiknek vagy nadrágot a másiknak, vagy netán cipőt.
Mireille, a legidősebb gyermek hamarosan kiveszi a részét a felelősségvállalásból. Mindegyik szobában tökéletes rend és kényes tisztaság uralkodik. „Nálunk a földön is lehetett volna enni”, emlékezik Mireille. Roger Mathieu pedig kiváló szakmunkás, szorgos ember volt.
Nyaralás? Kedvtelések? E szavak jelentését a Mathieu család nem ismerte. „Négyéves koromban énekeltem először közönség előtt, egy éjféli mise alkalmából.” Amikor hírességeket hallott énekelni a rádióban és látta őket a tévében, arra gondolt, milyen jó is lenne az ő helyükben lenni. Arra vágyik, hogy más közönség előtt is felléphessen, ne csak az iskolatársai és a családja előtt. Bálványozott példaképe Edith Piaf. Már az iskolában is, a varrásórákon, társai azt kérik tőle, énekelje el a „La vie en rose” c. dalt.
Amikor Laure Colliere énektanár vállalja Mireille tanítását, nem titkolja előle, hogy olyan szakmát választott, amelyben több a jelölt, mint a kiválasztott. Azt mondta neki: „Tudod, ahhoz, hogy valaki énekesnő legyen, keménynek kell lenni, fizikailag és morálisan is. Azt kockáztatod, hogy végül is a padlón találod magad, és nem egy Rolls bársonyülésén.” Mireille ezt válaszolta: „Lehet, hogy így van, de aki nem kockáztat, nem is ér el semmit. Nincs igazam?”
Johnny Stark művészeti ügynök ugyanakkor elképesztően tehetségesnek tartja őt, de amikor megállapodás aláírására kerül sor, azt mondja neki: „Ne feledkezz meg arról, hogy kezdő vagy. Vésd az agyadba egyszer s mindenkorra, hogy úgy foglak dolgoztatni, mint egy rabszolgát, hogy nem számíthatsz könyörületre. Gondolkozz, még nem késő nemet mondani. Ha hallgatsz rám, dolgozol, és főleg nem akarsz túl gyorsan a siker útjára lépni, valami nagyon jót, nagyon nagyot, igazi sztárt csinálok belőled.” Azt is tudja, hogy bármi történjék is, Mireille tíz körömmel kitart majd, mert számára az éneklés mindennél többet jelent.
Johnny a zenekarvezető Paul Mauriat gondjára bízza Mireille-t, aki megtanítja arra, ahogy Stark fogalmazott, hogy „ne üvöltsön”. Aztán jönnek az ismétlések, a fotósorozatok, az interjúk Stark feltétlen jelenlétével, a zene-, ének- és táncórák, francia- és angolórák, a viselkedés és fellépés szabályainak elsajátítása. Stark azt is hozzátette, hogy Mireille rendkívüli sikere, az a hihetetlenül gyors ív, ahogyan az ismertség csúcsára ért, nem valami csoda. A munkát a munka miatt kedveli. „A csúcs időszakaiban, az egymást követő intenzív és fárasztó felvételek idején, mint ami pl. előfordult az Egyesült Államokban, Mireille csak négy órákat aludt, amit később persze bepótolt...” Mggyőződéses hívőként ez a jelmondata: „Az én munkám az én Istenem.”
Aztán, egy március 15-ei, szombati napon ismétlés van az „Ed Sullivan Show” műsorban, ami a legnépszerűbb varieté az Egyesült Államokban - 50 millió néző! A közvetítést követő vasárnap semmi kétség: siker. Egész Amerikát ámulatba ejti az avignoni kisasszony hangja, és Mireille Mathieu nevét visszhangozza. Aztán jön Las Vegas, Hollywood... Interjúk és telefonok végtelen sora, meghívások New Yorkba, ahol a „Merv Griffin Show” plakátjának ő az egyik arca. Mindig a szerelemről énekel. Mint bevallja: „Csak dalban tudom elmondani azt, hogy szeretlek.” Igazi romantikus alkat, mint amilyen minden lány. „Dalaim mindig a szerelemről szólnak. Ezért szeretem őket.”
Mireille Mathieu mindenfajta közönség előtt fellépett, minden országban, mindenki szereti őt a világban, egyszerű emberek és híresek egyaránt. Számtalan uralkodó és államférfi fogadta őt. Bejárta a világot. Johnny Stark azt mondta egyszer: „Végül is, ahol a legjobban érzi magát, az a színpad. Ott egymaga van jelen, ott megtalálja a békét.”
Mireille szavaival: „Egy énekesnő életében nem csak diadalok és ráadások fordulnak elő. Vannak napok, amikor az embernek semmi kedve hozzá, mégis el kell indulni. Akkor is mosolyogni kell, amikor a szív nem kívánja valami bánat miatt, amit nem szabad felfedni. Aztán ott van a fáradtság, amit el kell feledni, mert a vörös függönynek mindig fel kell gördülnie. Mit számít a reményét vesztett szív, amikor az örömről kell énekelni! Mit számít a bénítóan ható lámpaláz, abban a pillanatban, amikor kigyulladnak a reflektorok!”
Ő Mireille, egy éneklő szív, egy zokogó szív... - de mindennél inkább egy szív, aki igazán szeret.
(Lázár Benkő)